Egy fogyós műsorban szabadult meg túlsúlyától, azóta teljesen megváltozott az élete ennek a férfinak

Egy fogyós műsorban szabadult meg túlsúlyától, azóta teljesen megváltozott az élete ennek a férfinak
Forrás: boredpanda

Sam Rouen 2008-ban szerepelt a The Biggest Loser című reality show-ban, aminek lényege annyi volt, ki tud több súlyfeleslegtől megszabadulni.

Olvasd el ezt is!

A férfi ekkor 19 éves volt és 154 kg-ot nyomott. A műsor végéig összesen 71 kilót adott le. Most 29 éves és tűzoltóként dolgozik és nyilvánvaló, hogy megtartotta azokat a jó szokásait, amik sikerre vezették.

Sam egy előtte-utána fotót is megosztott a közösségi oldalán, ami alá azt írta, hogy a legmagasabb és legmélyebb szinteket is megtapasztalta az elmúlt években, de szerencsére sokan segítettek neki a céljai elérésében.

Kép

Szinte hihetetlen, hogy tényleg az egykor túlsúlyos tini van a képen, pedig az edzés az élete részét képezi, rendszeresen eljár futni és a konditerembe is.

A kidolgozott test viszont még mindig egy kissé szorongó férfit takar, saját bevallása szerint a mai napig zavarba jön, ha a strandon le kell vennie a pólóját. Sam története hihetetlenül motiváló! A galériában még több képet találsz az átalakulásáról.

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
Sam Rousen átalakulása
Tovább olvasok
Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem