Ronaldinho vezérletével igázhatja le a világot a footvolley

Ronaldinho
Forrás: YouTube

A brazil szupersztár 2019-ben csatlakozik a nemzetközi versenysorozathoz.

A strandröplabda és a strandkézilabda már egy ideje nagy kedvence a sportszerető közönségnek, utóbbi ráadásul a riói olimpia programjában is szerepelt. A férfiaknál és a hölgyeknél is a brazilok domináltak, előbbiek aranyérmet szereztek, utóbbiak pedig a dobogó második fokára állhattak fel.

A footvolley-t is egy brazil legenda emelheti fel a legnépszerűbb sportágak közé, Ronaldinho 2019-ben csatlakozik a sportág nemzetközi versenysorozatához. Ez az a mozgásforma, ami hasonlít ugyan a strandröplabdához, annyi különbséggel, hogy itt nem érhet kézzel a labdához a játékos. Ennek megfelelően rendszeresek a rendkívül látványos ollózások.

A sportág Floridából indult, és az utóbbi időben világszerte nagyon népszerű lett. A Pro Footvolley Tourt 2008-ban indítottuk útjára, azóta pedig minden évben nagy sikerrel bonyolítjuk le ezt a viadalt. Az idei versenysorozatot már öt kontinensen közvetítjük

- mondta a sportág egyik vezetője.
Olvasd el ezt is!

A footvolley elöljárói már az olimpiáról álmodoznak, ami pár éven belül össze is jöhet nekik, mert a sportág rendkívül látványos és szórakoztató.

Tovább olvasok
5 módszer, amivel tovább fogod bírni az ágyban

Számos mód létezik a korai magömlés megfékezésére.

Folyamatosan enni tudnál? Ezek az okai

Nézd meg a folyamatos éhség 6 leggyakoribb okát, és tudd meg azt is, hogy egy minimális életmód változtatás hogyan segíthet.

6 tipp a jobb kocsiszexért

Van, amit még hozzátennél?

Lábfétis: milyen gyakori, és mi lehet a háttérben?

Vajon mi az a tényező a női láb kapcsán, ami felizgatja a férfiakat?

Megjelent a Men's Health legújabb száma! Nézzetek bele!

Címlapon az egyik legszebben kigyúrt hazai popsztár, Vastag Csaba!

5+1 dolog, amit a csiklóval csinálnod kellene

A nőknek csupán egynegyede képes hüvelyi közösülés során eljutni a csúcsra

Facebook társkereső - jobbrahúzás nélkül

A Facebook új funkciója már elindult az Egyesült Államokban, úgyhogy csak idő kérdése mikor indítják el itthon is.

Ezzel a 4 szexpozícióval nem fogod felébreszteni a lakótársaidat

Attól, hogy lakó vagy szobatársaid vannak, nem feltétlen kell lemondanod a pároddal az izgalmas percekről.

3 pofonegyszerű szokás, ami segíti a fogyást

Sokan kívülről fújják ezeket, mégis kevesen tartják be igazán. Pedig már önmagában ez a három dolog sokat segíthet.

Ez a Szikla új kedvenc száma gyúráshoz

Dwayne "The Rock" Johnson instagram oldalán osztotta meg az új kedvenc gyúrós számát.

Unod már az edzéstervedet? Így turbózd fel

Egy állandó és működő edzésterv elengedhetetlen a fejlődéshez. Néha azonban nem árt egy kis változatosságot is becsempészni.

3 elképesztő átalakulás, amikből te is tanulhatsz!

Nincs is motiválóbb egy sikeres sztorinál! Na jó, valami mégis van: három sikeres sztori.

Így mentsd meg a földet pornónézéssel

Nem vicc, tényleg ennyire egyszerű! A Pornhub egyik videójának minden megtekintése után pénzt adományoznak egy környezetvédelmi szervezetnek.

3 póz, ha szeretnéd, hogy a hölgy legyen a domináns

Nincs szükségetek ostorokra és kötelekre, hogy izgalmas legyen.

Üzenetküldő szimulátor segít a szakításban

Többé nincs okod eltűnni a semmibe.

3 szexpóz, ha a partnered szuper energikus

Egy kész edzéssel felérnek ezek a gyakorlatok!

3 egyszerű mód, hogy boldogabb legyél

A megoldások nem mindig egyértelműek.

3 ital lefekvés előtt, ami segíthet a fogyásban

Fogyassz ezekből az italokból lefekvés előtt, hogy segítsenek a zsírégetésben.

TOP 5 híresség, akikről a férfiak és a nők álmodnak

Jessica Alba például nem fért fel a listára.

Építs izmot súlyzók nélkül!

3 extra kihívás, saját testsúllyal.

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem