5 sportolókkal kapcsolatos botrány, ami megrázta az egész világot

5 sportolókkal kapcsolatos botrány, ami megrázta az egész világot
Forrás: getty images

Az elmúlt években, évtizedekben több sikeres sportolót is szörnyű dolgokkal vádoltak meg - nem csak doppingbotrányokról van szó.

Kép
forrás: Fotók: Getty images

Sorra vettük, kik voltak azok a híres sportemberek, akiknek bíróság elé kellett állniuk például gyilkosság miatt. Nem mi fogjuk leleplezni az igazságot, de ezeken a botrányokon érdemes elgondolkodni…

OJ Simpson

Sokan elfelejtik, hogy Simpson NFL sztár volt, mielőtt még sor került volna a hírhedt autós menekülésére, miközben azzal vádolták, hogy kettős gyilkosságot követett el. Bár a bíróság nem ítélte el, később mégis börtönbe került rablás miatt.

Tonya Harding

1994-ben, a téli olimpia előtt többen is látták, ahogy Harding néhány társával megtámadja ellenfelét, Nancy Kerrigant. Kerrigan így nem tudott maximálisan teljesíteni a versenyen, mert megsérült a lába, azonban még így is ezüstérmet szerzett. Harding pedig a 8. helyen végzett.

Tiger Woods

2009-ig ő volt a golf nagyágyúja. Egy autóbaleset miatt derült fény számtalan afférjára, majd a válásával foglalkoztak sokan. Azóta is azért küzd, hogy újra elérjen arra a szintre, amit a botrány előtt képviselt.

Lance Armstrong

A modern sport legnagyobb botránya volt Armstrong doppingügye. Még eskü alatt is azt vallotta, hogy ártatlan, végül Oprah Winfrey interjújában derült ki, mennyire szofisztikált doppingprogramban vett részt. Megfosztották díjaitól és soha nem indulhat a Tour de France versenyein.

Oscar Pistorius

2013-ban, éppen Valentin-napon a paralimpikon lelőtte barátnőjét, Reeva Steenkampet, állítólag önvédelemből. Pistorius azt nyilatkozta, hogy betörönek vélte a nőt, ezért nyitott rá tüzet. A bíróság végül 2015-ben bűnösnek találta és 13 évre ítélte el.


És Johnny Depp botrányáról hallottál már?

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Tovább gyűrűzik a Johnny Depp-botrány
Tovább olvasok
4 egyszerű mód, hogy zöld legyél a konditeremben

Fogadd meg az alábbi tippeket, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod sportolás közben is

Futótippek azoknak, akik utálnak futni

Úgy érzed a futást nem neked találták ki? Ezt a 3 tippet olvasd el!

Barátság extrákkal - vajon jó ötlet?

Kockázatos dolog, az biztos! De ha mégis belemész, csináld okosan.

Így sportolj zöldebben

Fogadd meg az alábbi tippeket, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod sportolás közben is

5 módszer, amivel tovább fogod bírni az ágyban

Számos mód létezik a korai magömlés megfékezésére.

Folyamatosan enni tudnál? Ezek az okai

Nézd meg a folyamatos éhség 6 leggyakoribb okát, és tudd meg azt is, hogy egy minimális életmód változtatás hogyan segíthet.

6 tipp a jobb kocsiszexért

Van, amit még hozzátennél?

Lábfétis: milyen gyakori, és mi lehet a háttérben?

Vajon mi az a tényező a női láb kapcsán, ami felizgatja a férfiakat?

Megjelent a Men's Health legújabb száma! Nézzetek bele!

Címlapon az egyik legszebben kigyúrt hazai popsztár, Vastag Csaba!

5+1 dolog, amit a csiklóval csinálnod kellene

A nőknek csupán egynegyede képes hüvelyi közösülés során eljutni a csúcsra

Facebook társkereső - jobbrahúzás nélkül

A Facebook új funkciója már elindult az Egyesült Államokban, úgyhogy csak idő kérdése mikor indítják el itthon is.

Ezzel a 4 szexpozícióval nem fogod felébreszteni a lakótársaidat

Attól, hogy lakó vagy szobatársaid vannak, nem feltétlen kell lemondanod a pároddal az izgalmas percekről.

3 pofonegyszerű szokás, ami segíti a fogyást

Sokan kívülről fújják ezeket, mégis kevesen tartják be igazán. Pedig már önmagában ez a három dolog sokat segíthet.

Ez a Szikla új kedvenc száma gyúráshoz

Dwayne "The Rock" Johnson instagram oldalán osztotta meg az új kedvenc gyúrós számát.

Unod már az edzéstervedet? Így turbózd fel

Egy állandó és működő edzésterv elengedhetetlen a fejlődéshez. Néha azonban nem árt egy kis változatosságot is becsempészni.

3 elképesztő átalakulás, amikből te is tanulhatsz!

Nincs is motiválóbb egy sikeres sztorinál! Na jó, valami mégis van: három sikeres sztori.

Így mentsd meg a földet pornónézéssel

Nem vicc, tényleg ennyire egyszerű! A Pornhub egyik videójának minden megtekintése után pénzt adományoznak egy környezetvédelmi szervezetnek.

3 póz, ha szeretnéd, hogy a hölgy legyen a domináns

Nincs szükségetek ostorokra és kötelekre, hogy izgalmas legyen.

Üzenetküldő szimulátor segít a szakításban

Többé nincs okod eltűnni a semmibe.

3 szexpóz, ha a partnered szuper energikus

Egy kész edzéssel felérnek ezek a gyakorlatok!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem