A hét táplálkozási tippje: Minden, amit a vegán étrendről tudni érdemes

A hét táplálkozási tippje: Minden, amit a vegán étrendről tudni érdemes
Forrás: getty images

Egyre népszerűbbé válik a vegán életmód, ám sokan attól tartanak, hogy ha mellőzik az összes állatii eredetű alapanyagot, az izmaikból is veszítenek. Ez igaz?

Érvek a vegán étrend mellett

Egy amerikai folyóirat összehasonlította a vegetáriánus, vegán és húsevő étrendet, a kutatás pedig arra világított rá, hogy mind közül a vegán a legegészségesebb. Azonban arra a szakértők felhívták a figyelmet, hogy bizonyos tápanyagokat - például a kalciumot - muszáj táplálékkiegészítőkkel pótolni. Ezen kívül egyébként azt is bebizonyították, hogy ennek az étrendek a legkisebb az ökológiai lábnyoma, szóval a környezetért is sokat tesznek azok, akik mellőzik az állati eredetű termékeket.

Bethan Hamilton, táplálkozási szakértő szerint néhány dologra érdemes odafigyelni, ha valaki át szeretne állni erre az étrendre. A következőket javasolja:

1. A fehérjét pótold olajos magvakkal, teljes kiőrlésű gabonafélékkel és hüvelyesekkel!

Lehet, hogy nehezebb dolgod lesz, ha izmot szeretnél felszedni, mivel a növények fehérjetartalma alacsonyabb, mint a húsoké - 100g vesebab például 8.5 g proteint tartalmaz, míg 100g steak kb. 29 grammot. Ettől függetlenül a szakértő szerint még tudsz izmosodni vegán étrend mellett is.

2. A protein minőségére is figyelj oda!

A savófehérje és a kazein teljes proteinek, vagyis az összes esszenciális aminosav megtalálható bennük. Válassz olyan porokat, amikben többféle növényi fehérje is megtalálható, hogy minél több aminosavat vigyél be.

3. Hogyan válts vegán életmódra?

A szakértő szerint a legjobb, ha elkezdesz kísérletezni és apró változtatásokkal haladsz. Például a bolognai spagettit készítsd el lencsével a hús helyett és a kávédba önts növényi tejet. Előfordulhat, hogy az elején fáradékonyabb leszel, ebben az esetben érdemes növelni a bevitt szénhidrátok mennyiségét és B12 vitamint sem árt szedned.

Amennyiben pár héten belül is úgy érzed, hogy túl kemény ez az étrend és sokkal nagyobb kihívást jelent, mint korábban gondoltad- vagyis nehezen tartod be-, bátran visszatérhetsz a húsevő életmódra, ebben nincs semmi szégyen.


A következő fotók pedig azt bizonyítják, hogy vegán életmód mellett is lehet izmosodni!

Nézd meg a galériánkat> 15 kép
Brutálisan kigyúrt vegán testépítők, akiket megéri bekövetni Instán
Tovább olvasok
4 brutális előtte-utána fotó

Ezek a képek elképesztőek!

Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem